„Internet Archive Scholar” változatai közötti eltérés

Innen: MIA
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
Az amerikai [[Internet Archive]] tudományos publikációkat, kutatási jelentéseket és adatállományokat tartalmazó különgyűjteménye és annak keresője. A metaadatok a szintén az IA szerverein működő, wiki-szerűen szerkeszthető Fatcat adatbázisban vannak, maguk a dokumentumok pedig részben a nyilvános webről begyűjtött és a [[Wayback Machine]], illetve az [[Archive-It]] felületén át elérhető fájlok, valamint papírról vagy mikrofilmről digitalizált kiadványok. 2024 tavaszán már több mint 35 millió tanulmány és egyéb tudományos tartalom teljes szövegében lehetett keresni. A találati listában az archivált verzióra és az eredeti forrásra mutató linkek mellett további ikonok is vannak, melyek a stabil hivatkozást, a bibliográfiai adatok szabványos formátumokban való letöltését és – megfelelő jogosultság esetén – azok szerkesztését teszik lehetővé.
+
Az amerikai [[Internet Archive]] tudományos publikációkat, kutatási jelentéseket és adatállományokat tartalmazó különgyűjteménye és annak keresője. A metaadatok a szintén az IA szerverein működő, wiki-szerűen szerkeszthető Fatcat adatbázisban vannak, maguk a dokumentumok pedig részben a nyilvános webről begyűjtött és a [[Wayback Machine]], illetve az [[Archive-It]] felületén át elérhető, nagyrészt ''born digital'' fájlok, valamint papírról vagy mikrofilmről digitalizált kiadványok. 2024 tavaszán már több mint 35 millió tanulmány és egyéb tudományos tartalom teljes szövegében lehetett keresni. A találati listában az archivált verzióra és az eredeti forrásra mutató linkek mellett további ikonok is vannak, melyek a stabil hivatkozást, a bibliográfiai adatok szabványos formátumokban való letöltését és – megfelelő jogosultság esetén – azok szerkesztését teszik lehetővé.
   
 
----
 
----
5. sor: 5. sor:
 
* [https://scholar.archive.org/ Az Internet Archive Scholar honlapja]
 
* [https://scholar.archive.org/ Az Internet Archive Scholar honlapja]
 
* [https://fatcat.wiki/ A Fatcat honlapja]
 
* [https://fatcat.wiki/ A Fatcat honlapja]
* [https://guide.fatcat.wiki The Fatcat Guidel
+
* [https://guide.fatcat.wiki The Fatcat Guide]
 
* [https://www.youtube.com/watch?v=PARqfbYIdXQ Jefferson Bailey: Perpetual Access Machines: Archiving Web-Published Scholarship at Scale]
 
* [https://www.youtube.com/watch?v=PARqfbYIdXQ Jefferson Bailey: Perpetual Access Machines: Archiving Web-Published Scholarship at Scale]
   

A lap jelenlegi, 2024. május 13., 18:09-kori változata

Az amerikai Internet Archive tudományos publikációkat, kutatási jelentéseket és adatállományokat tartalmazó különgyűjteménye és annak keresője. A metaadatok a szintén az IA szerverein működő, wiki-szerűen szerkeszthető Fatcat adatbázisban vannak, maguk a dokumentumok pedig részben a nyilvános webről begyűjtött és a Wayback Machine, illetve az Archive-It felületén át elérhető, nagyrészt born digital fájlok, valamint papírról vagy mikrofilmről digitalizált kiadványok. 2024 tavaszán már több mint 35 millió tanulmány és egyéb tudományos tartalom teljes szövegében lehetett keresni. A találati listában az archivált verzióra és az eredeti forrásra mutató linkek mellett további ikonok is vannak, melyek a stabil hivatkozást, a bibliográfiai adatok szabványos formátumokban való letöltését és – megfelelő jogosultság esetén – azok szerkesztését teszik lehetővé.